Mivel az Így jártam anyátokkal a 100. részéhez ért, így előtte készítettek Alysonnal egy interjút, katt a bővebbenre a folytatásért.

Valaki számára, aki számos órát töltött terápiával, miközben próbálta megérteni, hogy miért nem élhet Sunnydaleben (igazából nem létezik, most már tudom, Dr. Klein), bármelyik színész akinek a neve szinonimává vált ezzel a várossal, tudhatja, hogy elég nagy akadállyal kell szembe nézniük, mikor arról van szó, hogy mennyire tetszenek a Buffy utáni munkáik.

De néhány vicces helyzetnek köszönhetően, amik felfedik azon képességét, hogy már sírok tőle a röhögéstől, Alson Hannigan megtalálta a tökéletes következő szerepét az Így jártam anyátokkalban. 5 évadon keresztül a jelenlegi televíziózás egyik legromantikusabb és leglelkesebb párosának egyik felét játssza… és ahogy Alyson mondja, ő ilyen a valóságban is.

Ráadásként, hogy nyomra vezessen a becenév szeretetében (oké bevalom ezt nem igazán értettem:P szerk.), Alyson elárulta a Pop Wrapnak, hogy szerinte, mitől lett a show ilyen sikeres, és hogy miért nem fogjuk soha, de soha látni a nevét egy CD borítján!

Pop Wrap: Gratulálunk a People Choice Awardodhoz!
Alyson: Köszönöm! Csodálatos volt. Nagyszerű érzés így kezdeni az új évtizedet!

PW: Még jobb, hogy ez a 100. epizóddal majdnem egyszerre történt.
Alyson: Hát ez az! Főleg, ha azt nézzük, hogy amikor elkezdtük a sorozatot a szitkom műfaja halott volt. Legalábbis mindenki ezt mondta nekünk. Szóval, hogy valóban eljutottunk a 100. részig, így még figyelemreméltóbb. Mi mind nagyon, nagyon büszkék vagyunk!

PW: És ellentétben más sorozatokkal, ti srácok az idő múláával egyre népszerűbbek lettetek.
Alyson: Ez igaz. A legtöbb show kijön a kapun, felragyognak a fegyverek, és valahogy rögtön a csúcson nyitnak, attól kezdve pedig zuhanórepülésbe kezdenek. Ha megkérdeztél volna az első évadban, biztos énis megerősítettem volna, de igazán szeretek a kis motor lenni, aki képes erre.

PW: De már akkor is tudtad, hogy milyen jó a sorozat, igaz?
Alyson: Teljes mértékben. De aki már olyan régóta van a szakmában, mint én…

PW: Mintha 85 éves lennél, vagy ilyesmi!
Alyson: Annyi vagyok, showbiznisz években. [nevet] Dwe megtanultam, hogy a fenomenális showk, hamar eltűnnek, és az olyan dolgok, amik nem annyira nagyszerűek, valahogyan megmaradnak. Nincsen rá semmi ok vagy rím, hogy mitől lesz egy sorozat tartós. De nagyon nagy hatással volt rám a bevezető rész szövegkönyve. Űjobban tetszett, mint bármit, amit néhány bevezető epizódban olvastam. Aztán találkoztam a szereplőkkel, és minden csak jobb és jobb lett. Már majdnem úgy éreztem, hogy ez túl jó, hogy igaz legyen. Ritka, hogy valami ilyen jól van feállítva.

PW: Midig úgy gondoltam, hogy a dinamika, ami ötötök között van, a show sikerének kulcsa.
Alyson: Joss Whedon ragadta meg legjobban a lényeget, amikor ezt mondtanekem az első vagy a második évadban: „Olyan, mint a ’Jóbarátok’, de olyan emberekkel, akikkel a valóságban is szeretnél találkozni.” [nevet] Úgy gondoltam, ez nagyon menő. Mintha, ezekkel az emberekkel lógnék nap, mint nap. És örülök, hogy én vagyok az egyik oka annak, amiért az emberek heti 30 percet velünk akarnak tölteni.

PW: Elrepült ez az öt évad?
Alyson: Nagyon gyorsan elrepült az idő, és olyan, mintha a bevezető rész még egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna. Nehéz elhinni, hogy az már 5 évvel és 100 epizóddal ezelőtt volt. Úgy hiszem, mivel gyerekem született, tényleg olyan, mintha egy emberöltővel ezelőtt lett volna. Bármi, ami a terhességem előtt történt, egy másik életnek tűnik, met olyan érzés, mintha az életem csak most kezdődött volna.

PW: Természetesen gratulálunk a kislányodhoz is. Mit gondolsz arról, hogy Cobieval [Smulders] ugyanakkor lettetek várandósak?
Alyson: Ez nagy ajándék volt, hogy valaki ugyanazokon a dolgoon ment át, mint én minden egyes nap. És most, a kislányaink annyira édesek együtt. Csodálatos.

PW: Te is sajnáltad a jelmezeseket, mint ő? :)
Alyson: [nevet] Igen, nagyon is! Olyan keményen dolgoztak, és persze még mindig, mett testem már más alakú. Szerencsére, most már vannak melleim. De igen, sajnáltam őket, nem csak a jelmezeseket, hanem a kellékeseket is. Extra nehéz dolguk volt velem az előző évadban, mert Cobien inkább csak az évad vége fele tűnt fel a dolog. Én viszont úgy néztem ki, mit akinek már az elejétől kezdve egy lufi volt a pólója alatt.

PW: És aztán sztriptíz táncost csináltak belőled, szinte rögtön azután, hogy megszültél, igaz?
Alyson: Igen, megtették. És egyáltalán nem is szóltak róla előre.

PW: Úgy érted, csak szimplán megláttad a szövegkönyvben, hogy „sztriptízes Lilly” három nappal a foratás előtt?
Alyson: Pontosan! De megintcsak, a ruhák voltak a megmentőim. Köszönet annak, bárki is volt, aki kitalálta a fúzőt!

PW: Az a rész az egyik kedvencem volt, melyik volt a tiéd?
Alyson: Amelyikben Lily és Marshall azon gondolkodtak, hogy fent tartsák e azon hagyományukat, hogy kimennek egymás elé a reptérre. Úgy döntenek, hogy nem, de az utolsó pillanatban Marshall mégis kiment és magával vitt egy egyetemi rézfúvós zenekart is. Ott állni közöttük terhesen, azt a dalt hallgatva, túláradóan aranyos pillanat volt. Ez volt az a nap, mikor nem kellett színészkednem, mert annyira romantikus volt az egész, nagyon megindító.

PW: Lily és Marshall a TV egyik legédesebbb párja – de érezted valaha, hogy túl csöpögősek a beceneveik?
Alyson: Tudod, ez még sose tűnt fel – talán azért, mert én is így viselkedek a kapcsolataimban! De nagyon imádom a kapcsolatukat. Szerintem nagyon ritka hogy az írók egy boldog párt viccessé is tudnak tenni. Az emberek gyakran beleesnek az „ Utállak, de szeretlek” csapdájába. Könnyebb olcsóbb poénokat gyártani. Le vagyok nyűgözve, hogy az írók milyen jó dolgokat találtak ki nekik, úgy hogy mindig látjuk, miért is vannak együtt. És én örülök, hogy része lehetek a televízió egyik vicces párjának.

PW: Szóval a hétfői 100. rész egyben a második musical epizódod is lesz! Valaki számára, aki állítja, hogy tudnak énekelni, eléggé király!
Alyson: Ühümm, tudom. Folyamatosan kísért engem [nevet]. A következő lépés egy CD vagy a saját musicalem lenne! Dehogy, csak viccelek – én tényleg a valaha volt legrosszabb énekesnő vagyok. Nem tudom, miért kérnek mindig, hogy éneeljek a TV-ben. Nagyon furcsa, de szerencsére elég kedvesek voltak hozzám, csak egy sort kaptam.

PW: De enne ellenére a fogatás vicces volt, nem?
Alyson: Az volt,de egyben nagy volt rajtunk a nyomás is, mert habár két napunk volt egy számra, dea táncok felvételére  mindössze 10 percet kaptunk. Azt hiszem a világítás is elment az utolsó napon, szóval kicsit kevésbé voltunk alaposak, mint szerettük volna. De nagyon jó móka volt.

PW: Felkeresett téged valaki a „Once More With Feeling” (Buffy musical részének címe – szerk.) miatt, hogy tippeket adj a forgatáshoz?
Alyson: Ó, nem. Valószínűleg azért, mert folyamatosan azt mondogattam: „Miért kell nekem énekelni?!?!”

PW: A Twitternek hála, láttam, hogy nem rég botlottál bele egy Buffy maratonba – milyen érzés volt számodra?
Alyson: Nagyon bizarr, mert nem láttam egy teljes részt a sorozat felétől kezdve. Kezdetben, mind néztük őket, de aztán túl sok lett a muka, és nem volt rá idő. Szóval igazából még nem is láttam minden részt. Szóval, mikor megláttam, hogy megy a maraton, látni akartam Alexist [Denisof, Aly férje, akivel a Buffy forgatásán találkoztak] és annyira furcsa volt!

PW: Visszatért sok emlék?
Alyson: Ez volt a furcsa része, voltak olyan jelenetek, amikre egyáltalán nem is emlékeztem. Ara se, hogy egyáltalán leforgattam. Arra se emlékeztem, hogy Wentworth Miller szerepelt volna benne! És totál kikészítettem az agyamat, mert arra gondoltam, hogy „ó, milyen édes”, de nem is jutott eszembe. Majd tweeteltem, hogy biztos nem volt vele közös jelenetem. Erre az emberek visszaírtak, belinkelve olyan képet, amin együtt vagyunk rajta. Eléggé kíííííínos!

PW: Meg vagy lepve azon, hogy Buffy milyen sokáig velünk maradt?
Alyson: Éppen annyira  el vagyok képedve, mint bárki más, hiszen, mint tudod már 85 éve a szakmában vagyok [nevet], és nagyon áldottnak és szerencsésnek érzem magam miatta. Nem vesztem el benne. Tudom, hogy sok tehetséges színész mennyit küzd, és én is jártam már a cipőjükben, és még néha most is ezt érzem. Visszanézve mindenre, amit csináltam, olyan hálás vagyok ezekért a lehetőségekért. És a tény, hogy az emberek még mindig emlékeznek a munkámra, amit 10 évvel ezelőtt csináltam, nos az igazi megtiszteltetés!